Az Aranysörte Kézműves Borászat története

A paraszti borkészítést folyamatosan váltotta fel a kíméletes bogyózás, a hűtött mustülepítés, az irányított erjesztés technológiája. Eljutottunk oda, hogy a kézműves gondossággal készült szőlőt a modern technológiával dolgozzuk fel – teret engedve a borász intuícióinak.

A furmintból 3 hektár, sárga muskotályból és kékfrankosból 1,5-1,5 hektár szőlő került az új dűlőbe – összesen 24.000 tőke.

Az új területünk egyik hektárján magas volt a talajvíz szintje, sőt, esős években források törtek elő. Ezt a részt ledréneztük, és a vezetékekben összegyűjtött vizet föld alatti tárolókban folyattuk össze. A csapadékosabb időszakokban összegyűjtött vizet nyáron permetezésre tudjuk felhasználni – így csökkentjük gazdaságunk ökológiai lábnyomát.

A rendszerváltás utáni földosztás során egy kérésünk volt a helyi bizottsághoz: a helyi gazdák válasszák ki azt a földet, amin gazdálkodnának, nekünk megfelel a maradék – de ne toljanak ki velünk. Így került a család birtokába az a darab föld, amely a falutól legtávolabb, egészen a közigazgatási határon fekszik, és ahonnan nincs balatoni panoráma – tehát nem lehetett belőle gyorsan pénzt csinálni. De a helyiek nem tudták, hogy a terület alapkőzete bazalt, és az egyik legpompásabb termőhelye a szőlőnek.

A pincénk meleg volt a borok hosszú érleléséhez, ezért egy új szárnyat építettünk hozzá. Az eredeti pinceszárny lett a forralópince (mert könnyen kiszellőztethető), míg az érlelés alatt az új szárnyban is hűvösben tud fejlődni a bor.

Egy reveláció bor – 2016-os olaszrizling – után meglátogattam Szászi Endrét, aki részletesen bemutatta, hogy milyen támrendszerrel, milyen metszésmóddal dolgozik a szőlőjében. A tőle tanult eljárás az Aranysörte szőlészeti technológiájának az alapja.

A Balatoni borvidék sohasem volt egyszínű. A filoxéra vész előtt rengeteg szőlőfajtát termeltek dédapáink. Lichtneckert András, veszprémi levéltáros több könyvében is publikálta a korabeli fajta-összeírásokat, amelyek alapján kiválogattuk azokat a szőlőket, amelyeket visszatelepítünk a Balaton Felvidékre. Az első átoltások 2010-ben kezdődtek.

Folyamatosan próbáltunk egyre tisztább ízeket előhozni a borokban. Ennek egyik lépése a hordókból származó fás ízek hangsúlyának csökkentése volt, ezért – részben – áttértünk az acéltartályok használatára.

Feleségem barátainak esküvőjére lepalackoztuk első borunkat, ami három fajta: a muscat ottonel, a mézes fehér és a hárslevelű fajták egybe szüretelésével készült. Illatos, ízgazdag bor volt, amit kislányomról neveztem el.

A szőlészettel kapcsolatos tapasztalataimat blogban is megörökítettem. Igyekeztem minden csetlés-botlást őszintén leírni, mert az én bukásaimból tanulhatnak legkönnyebben a jövő gazdái. Népszerű rovatai a “Növényvédelem’ és az ‘Egyetlen igaz technológia’, amelyben neves borászok mutatják be az általuk használt technológiát.

Kezdetben azt gondoltam a kézművességről, hogy az a hagyományos, régi technológiával készült borokat jelenti. Hosszú préselés után durva seprőn forraltam ki a borokat, amelyeket Karácsonyig finom seprőn pihentettem. Egyszerű, paraszti borok lettek, amelyek nélkülöztek minden eleganciát.

Amikor kész lett a házunk, beleborzadtam a gondolatba, hogy ezentúl “csak” nyaralni járok Dörgicsére. Ezért a Becce dűlőben vettem egy pincét Felker Feri bácsitól, aki tapasztalataival az első években kisegítette a tankönyvi tudásomat. “Sándor, maga piszmog!” – jellemezte a munkatempómat.

Hosszas huzavona után sikerült megvásárolnom az örökösöktől a nagyszülői házat. A ház felújítása lehetővé tette, hogy a nyarakat ugyanúgy Dörgicsén töltse a családom, mint ahogy annak idején én nyaraltam a mamámnál.